Akkor mi most elmentünk Normandiába a tahiti csomagjainkért…

Ez a történet úgy kezdődött, hogy Tahitin a Pupu Tuhaa Pae tánccsoport, akikkel 2014-ben a Heiva fesztiválon táncoltunk/doboltunk (melyikünk mihez értett jobban Hunorral), búcsúzóul megajándékoztak minket a teljes kosztümünkkel, ami -a női grand costume, azaz Nagyjelmez esetében – egyet jelentett egy faháncsból kézzel hántott, fehéritett, tollakkal, kagylókkal diszitett, hurkolt, szőtt remekművel. Ez a gyönyörűség, amit az ausztrál szigeteki mamik csináltak nekünk,  jelmez kategóriában el is vitte a fesztivál fődiját.

DSC01746

DSC01564Ezen kivül Hunort megajándékozták egy kis és egy nagy toerével (rönkdobbal) is. Még ezt megelőzően (mikor erről a nagylelkűségről még nem tudtunk) vettünk magunknak egy toere-t az egyik legjobb helyi dobkészitő, Stellio Tuhiti műhelyéből. Na, hirtelen jól megvagyonosodtunk, viszont nem vihettük ezt a sok földi jót magunkkal a világcsavargásra. Úgy döntöttünk, postára adjuk, viszont mig Magyarországig csak légipostával jöhetett volna, csillagászati áron, addig Franciaországba lassan, hajóval, harmadannyiért elringatózott, tekintve, hogy Tahiti francia gyarmat, és igy “belföldi” küldeményről beszélünk. Na azért volt szigorúság, a csomagjainknak át kellett esniük egy fertőtlenitő hőkezelésen, nehogy óvatlanul ádáz trópusi élősködőkkel tegyük tönkre a vén kontinenst. És hogy kihez ment a csomag Franciaországba? Nekem épp van egy unokatestvérem, aki családjával az Atlanti óceán partján, Franciaország Angliához legközelebb eső csücskében él, náluk landoltak a csomagok, lassan már két éve. Hősiesen megőrizték nekünk a kincseinket és most útra kelünk Normandiába és elhozzuk, hogy még nagyobb zajt tudjunk csapni és még hitelesebb hangulatban tudjuk bemutatni itthon azokat a csodákat, amibe ez a világ beavatott minket.