Nyári tánc show után

Az ilyen fellépések mint a tegnapi, nekem mérföldkövek az életemben. Ilyen volt az első (és eddig egyetlen) szólóversenyem is, vagy a szereplés a Heiván Tahitin, és még néhány olyan alkalom, ami szinte lehetetlen kihívás volt és amit hosszas munka és komoly felkészülés és félelmes-izgalom előzött meg. Túl lenni ilyen mérföldköveken nekem hatalmas előrelépés az önelfogadás, önszeretet, a bizalom és a hit útján és nagyon hálás vagyok a táncnak, hogy ezen az úton húz előre.
A legerősebb bennem a HÁLA. Ezzel a fellépéssel akkora feladatot vettem hirtelen magamra, amitől aztán magam is megijedtem. És akkor azt éreztem, hogy a lányok, akiket eddig én tanítottam, én bátorítottam, emelnek és visznek előre, megmutatják, milyen elszántak és bátrak tudnak lenni és mennyi mindenhez értenek. Szerveztek, dolgoztak, ötleteltek és megvalósítottak egy közös álmot. A legnagyobb ajándék számomra ez. Ezt a közösséget megteremteni és aztán látni, ahogyan él ! Szeretlek titeket, Drága Hölgyek, mert felvállaljátok magatokat, mertek mosolyogni és dolgozni a testeteken-lelketeken és szeretem azt is látni, ahogy egymásra figyeltek: ha kell vígasztaljuk, megöleljük egymást, ha kell drukkolunk vizsga előtt egymásnak, ha kell fagyit hoztok, ha kell együtt nevetünk, együtt bulizunk. Mikor mire van szükség. Jó veletek lenni órán is, óra után is! Nagyon hálás vagyok mindannyiótoknak az éves, kétéves, féléves munkátokért, azoknak is, akik színpadra léptek, de azoknak is, akik az előkészületekben vagy a háttérben segítettek, vagy akik bátorítóan mosolyogtak ránk a nézők közül tegnap  .
Nagyon köszönöm Hunornak, hogy érzi a ritmust a dobokon is és a közös életünkben is. Hogy erős, és vezet és felemel és bátorít, mikor elfáradok, és támogat és körülvesz és hagy repülni, mikor jól vagyok és megyek előre. Nagyon köszönöm Péternek, hogy dobol és hogy ő az első fecske itthon, aki nem csak lelkesedik, de kitartó is a toere gyakorlásban!
Nagyon köszönöm Megyesi Anikonak, Ludán Ritanak, Anna Katalin Lositsnak és a Bem6 egész csapatának, hogy az első pillanattól szeretetettel, támogatással és megbecsüléssel fordulnak felénk! Nem csak a kilátás gyönyörű a gyakorlótermünkből, de öröm itt megfordulni és velük találkozni nap mint nap
Nagyon köszönöm azt a sok munkát, ami ennek a hátterében van, a Gelarto Rosa-nak az anyagi támogatást, az álomszép zöld koszorúkat a virágkötőnek, amiben erdei tündérnek érezhettük magunkat, a videokat, fotókat, sminket, ruhákat, nyakláncokat, fonatokat, logót, szórólapot… amik apróságnak tűnnek, és csak akkor tudja meg az ember, mennyi munka van velük, mikor szervezni kezd.
Nagyon hálás vagyok ezért a táncos tanévért, háromszor annyian vagyuk, mint tavaly ilyenkor és egyre többet, egyre szebben táncolunk! Nem állunk meg, találkozunk a nyári programokon és szeptemberben az órákon
Kalandra fel