Történetünk a távoli Polinézia szigetvilágába repíti a nézőket táncokkal, törzsi dobokkal és lírai dalokkal.
Ruahatu, a tengeristen haragjában árvizet küld Raiatea szigetére. Airaro hercegnő törzse túléli és megmenekül. Milyen a nagy árvíz után visszatérni a szigetre? Hogyan lehet túlélni a veszteséget, a változást? Hogyan lehet újra virágzó életet teremteni a romokon? Egy megtartó közösség erejével. Erről táncolnak és mesélnek nekünk a Manahiti és a Tahiti Tánc Iskola táncosai.

február 25-én mutattuk be először ezt az előadást a Márai Sándor Kultúrális Központban. Nagyon köszönjük azoknak, akik velünk ünnepeltek. Éles Szandra, a Manahit Tánccsoport tagja így írt az estéről:

Új élet születése

Aggodalmainkon felülemelkedve, szívünket kinyitva táncoltunk a remény sugaraiban megmerítkezve.
Közönségünk tagjai egytől-egyig nyitott, bátorlelkű emberek voltak, akikkel közös örömünkké vált Raiatea szigetének békét hozó újjászületése.
Azt hiszem Ruahatu, a dörgetdelmes tengeristen haragjának tombolásában élünk már jó pár éve, aki változatos eszközöket használ fel fájdalomittas viharában.
A nehéz helyzetek mindig próbatételeket és egyben lehetőségeket rejtenek magukban.
Lehetőségünk van rá, hogy ne sodródjunk tovább!
Lehetőségünk van az élet ünneplését választani a félelmeink táplálása helyett!
Lehetőségünk van rá, hogy fókuszunk ne a romokon és az elveszíthető dolgokon legyen, hanem azon, hogy miket építhetünk!
Teherként hordozzuk lelkünkben saját és embertársaink sajgó sérüléseit. Valaki elszenvedője ezeknek a sérüléseknek, valakit pedig a sérülései vezetnek tetteiben. Egy közös, mindenkinek fájó ez az állapot.
De, Lehetőségünk van ezt gyógyítani és szeretni, kételyek nélkül!
és Lehetőségünk van táncolni!
Az eltáncolt történetek bennünk élnek tovább. És ami bennünk él, az lesz a valóságunk.
A valódi kérdés az, hogy ha mélyen magunkba nézünk, a szavaink mögé nézünk, a gondolataink mögé nézünk, mi él bennünk?
Vihar dúl odabent és elfedett érzések hada, vagy a szeretet nyílt bátorsága ténykedik?
Építsünk együtt egy új világot, melyet a hála sző át!
Építsük továbbra is egy törzsként, egységként Raiateát, a béke szigetét!
Remélem, idővel egyre többen tesznek így.
Így láttam én a pénteki ünnepünket, mint egy reménysugarat.